Szokásom szerint a könyvespolcot böngésztem a lány lakásán.
- Mi ez itt? - akadt meg a szemem egy vörös csomagon. Három vastag kötet, kemény műbőr kötésben. A könyvek gerincén arany betűk. Könyvkötészetből kerültek a polcra, az biztos.
- Melyikre gondolsz? - kapta fel a fejét a lány, a kanapén. - Ja, azok... A nagymamám nővérének a könyvei.
- Tőle kaptad? Meg szabad nézni?
- Hát, ha akarod... Terike néni írta őket, ő volt a nagymamám nővére.
Kezembe vettem az egyik kötetet, pörögtek a lapok. Gyönyörűen gépelt, tiszta oldalak. Nem sokan forgathatták előttem.
.gif)
"Emma érezte hogy most már bucsúzni kell. Öklébe gyürt selyemkendőét kedvese testéhez szoritotta, de forró könnyei egyre csak csordogáltak a férfi domboru melkasán".- Jaj, ne már - húzta a szavakat a lány, nyafogósan. - Nem azért van! Légyszi gyere ide! Letöltöttem neked valamit - bökött a távirányítóval a képernyő felé. - Nézd meg már... szeretném, ha ezt csinálnád velem!
Visszacsúsztattam a könyvet a helyére. Végigsimítottam a gerincén. A széles arany betűk ezt üzenték: "AKIK MÉG TUTTAK SZERETNI".
