- Újra találkoztam vele - mesélte a lány. - Sötét éjszaka volt már. Szerpentinen kanyarogtunk a város fölé. Az utolsó kanyarban megálltunk, és kiszálltunk a kocsiból. Az út melletti korláthoz vezetett, elővette a bilincset, és mindkét csuklómat a hideg fémhez láncolta. Kibontotta a szoknyám övét, aztán ott hagyott.
Kortyoltam egyet a teámból.
- Hideg volt, rettenetesen. És egyre hidegebb. De olyan szépek voltak a város fényei, egészen elvarázsoltak. Megbilicselt kézzel vártam, és közben persze lassan csúszott le rólam a szoknyám. Senki nem járt az úton. Sokáig tartott, és már szenvedtem. Úgy éreztem, egy perc, és nem bírom tovább.
.jpg)
Égetett a forró víz. Nyelvemet a szájpadlásomhoz dörzsöltem.
- És akkor visszaérkezett. A hátam mögé állt, egy szót sem szólt, csak félrehúzta a bugyimat, és azonnal belém hatolt. A jeges vaskorláthoz szorított, úgy baszott meg.
A körmeim alatt sercegett a borosta, ahogyan végigkaristoltam a nyakamat.
- Végül boldog karácsonyt kívánt... nekem.
A vörös csíkokat még másnap reggel is láttam a tükörben.
