Egy pillanatra a vállamra teszi a kezét, aztán már tovább is lép, a tőlem néhány méterre fekvő következő résztvevőhöz. A szeánsz mestereként járja körbe a résztvevőket. 

 

Szomszédom Eszter, a kolléganőm, akinek a csábítására eljöttem a foglalkozásra. Könnyű, fehér pamut pólóban, vékony vászontakaró alatt fekszik a matracon. A félhomályos teremben tucatnyi társunkkal együtt várjuk, hogy elkezdődjön a szeánsz, a tibeti hangtálak zengésével kísért meditáció.

 

Eszter felé pislogok, bár a sötétben a szemeit már alig tudom kivenni. Remélem, nem érti félre, hogy több heti rábeszélés után végre kötélnek álltam, és munka után eljöttem vele ide. Bár az is biztos, hogy a tisztán látáshoz nem sokat segített, amikor a kocsiban percekig a combján pihentettem a jobb kezemet. Talán mégis érzi, hogy ennél nem szeretnék tovább elmenni.

 

Annál inkább izgatja a fantáziámat az a lány, aki láthatóan már nem először van itt, a vendégek között. A ceremóniamester barátnőjének tűnik. Ha jól hallottam, Kriszta Andinak szólította. Alakja szinte fiús, tarkóján a felnyírt szőke haj, akár egy tengerészgyalogosé. A tekintetében leplezetlen, erotikus kíváncsiság, de amikor hosszabban nézek vissza rá, úgy kapja el szemeit, mint kisiskolás lányka, akit rajtakaptak, hogy édesapja Playboy-gyűjteményét lapozgatja.

 

"Élveznélek" - tartok tőle, hogy ez árad a felé küldött pillantásomból. És közben remélem, hogy megérti.

 

Az utolsó mécsesek is kihúnynak, a teremben teljes a sötétség. A terem éjszakájában eltűnik számomra a többi résztvevő.

 

A tálak és a gong zengeni kezdenek, majd a Kriszta hangját hallom: "most térdig érő fűben sétálsz egy mezőn". A kép megelevenedik, a hangok fokozatosan hatolnak át a testemen. A bizsergető rezgés a köldökömig ér. És azt veszem észre, hogy a farkam ellenállhatatlanul kezd felfelé ágaskodni.

 

"Nem foglalkozunk vele" - mosolygok, odabent.  A meditációra hangolódom, az álom és az ébrenlét határán.

 

Az érintés forró és nedves. Duzzadt makkom hegyétől lassan csúszik lefelé, fokozatosan egészen a farkam tövéig ér, és hosszan úgy marad. Aztán a torok szorítása lassan engedni kezd, az ajkak lágyan felfelé csúsznak. Megint elérik a makkot, és újra elindulnak, hogy teljesen elnyelhessenek.

 

A rezgések óceánján, az önkívület határán sodródom tovább. Most valami még otthonosabb és még csodálatosabb ölelés ereszkedik a farkamra. Ezer apró, szivárványszínű simítás csúszkál végig rajta. A lány máshol meg sem érint, mégis tökéletesen beborít a jelenléte. A kezem megemelkedik. Anélkül, hogy testét megérinteném, hüvelykujjam egyből a popsijába csúszik. Talán mégsem kapcsoltam ki teljesen... Talán mégis szükségem van arra a tudatra, hogy nem csak a lány, a rámenős szöszi kiskurva szeretkezik velem, hanem én is megdugom őt.

 

Igen, igen. Én is megbaszom őt. Megbaszom... Most!

 

A belső szikrák lassan húnynak ki. Ágyékomra visszakerül a kendő. A hangok tovább zengenek, és kisvártatva a beszéd is folytatódik.

 

"Lassan mozgassátok meg a végtagjaitokat" - hallom, távolról.

 

Pislogva térek vissza a terembe. A visszatérő fények közt a szőke csajt keresem.

 

- Köszi... - lépek hozzá halkan, a szobában újjáéledő jövés-menésben. - És.... megadod a telefonszámodat? Ő fürkészően néz vissza, és már fülig érő szájjal mondja is. Imádom.

 

- ...feljössz? - ezt már Eszter, kérdezi, amikor leparkolok a házuk előtt a kocsival.

 

- Most... most már mennem kell - kezdem elhárítani.

 

- Szóval mára elég volt az élményből? - változik nagyon kacérra a hangja, és dobja hátra a haját. Mielőtt meg tudnék szólalni, elrugaszkodik az ülésről. Formás segge a kocsiajtóban villan. - Én is élveztem! - küld még egy kihívó puszit, mielőtt a járdára lépne.

 

A homlokomat dörzsölöm, a szívem kalapálni kezd.

 

Ösztönösen nadrágzsebembe nyúlok, kezem egy kártyára téved. Ujjaim között forgatom, zavartan emelem a szemem elé.

 

"Gyógyítás tibeti hangokkal" - fut végig szemem a betűkön.

 

És alatta, vörös tollal: "Ugye, tetszett? Gyere máskor is! Kriszta."