- Újságíró vagyok - bökte előre az állát a lány. Mélybíborra sminkelt szempillái látványosan rebegtek, feketére lakkozott körmei nyugtalanul zongoráztak a koktélkehely peremén.
- Aham - biccentettem vissza. - És honnan érkeztél?
- Szlovéniából - cuppantott egyet, amit még mindig igyekeztem figyelmen kívül hagyni.
- Marko Pogačnikot ismered? - kérdeztem, végigsimítva a bárpulton.
- Aki ma adott elő...? - villant szemfogán az ékszer.
- Nem, nem - ráztam a fejemet. - A geomantikus Pogačnikot. Aki a Földet gyógyítja.
A lány csak bámult.
- Ő tervezte a szlovén címert is - próbálkoztam tovább.
- Gyere már - ragadta meg a csuklómat hirtelen.
- Bocs... még maradnék. Beszélnem kell valakivel - fogtam menekülőre a dolgot.
A lány vigyorgott egyet, felpattant, és elviharzott.
Én lassan emeltem a számhoz a poharat... és csak jó fél óra múlva vettem észre, hogy a szobakulcsa ott hever a pulton, az alátétek között.
