– Már van menyasszonyom – mondtam fejcsóválva.

– Hát legyen még egy – vágta rá kiscsaj, aki alig lehetett több tizennégynél. – Nézd, milyen gyönyörű! – intett újra a sínek melletti padkán álló barátnője felé. – És ő félig magyar.

Tényleg szép volt. Alig néhány évvel lehetett idősebb a cserfes cigánylánynál, de lágyan sugárzó, kiteljesedett hölgynek tűnt mellette. Lesütött szempillái alatt meg-megrebbenő pillantásokat vetett felém, karnyújtásnyi távolságból.

– Vedd el! – unszolt tovább a csitri.

– Gitároznék inkább – húzódtam odébb egy kicsit, és elkezdtem kinyitni a tokot. Úgy sejtettem, előbb vagy utóbb érkeznie kell a vonatnak, amivel a félúton lerobbant, városszéli szervizben hagyott autóm helyett folytathatom az utat hazafelé.

Két perccel később már a telep apraja-nagyja a vasúti megállóban tolongott, és egymás kezéből kapkodták ki a hangszert.

– Ezt ismered? – szegezték nekem újra meg újra a kérdést, egy-két akkord megpengetése után. Pár percig tartott csak, míg rátaláltunk a közös zenei nyelvre. Negyven éves Omega-dalok fűtötték az egyre hűvösebb tavaszi estét.

– Tízezer lépés kéne csak – bömböltem egy sráccal együtt, akinek ujjai korbácsként csaptak a húrokba. – Tízezer boldogtalan nap. Tízezer elfelejtett csók. Tízezerszer megszakított.

A nótát végül az egyetlen motorkocsiból álló szerelvény zörgése nyomta el.

– Mennyiért adod? Ötszázért megveszem! – erősködött egy csávó, akinek végül csak kocsi lépcsőjén állva tudtam kicsavarni a kezéből a gitárt.

– Sziasztok, és köszi! – kiabáltam le a gazos peronra. A szerelvény még nem indult, de a csapat lassan már szétszéledt. Mire egy gyors telefonból felpillantottam, már újra csak a két lányt láttam a megállóban.

– Nem mentek haza? – kérdeztem, kihajolva az ablakon.

A kiscsaj megvonta a vállát.

– Nézd, kit hagytál itt – pillantott fel, szemrehányóan. – Nézd meg még utoljára!

Barátnője háta mögé lépett, és hóna alatt előre csúsztatta kezeit. A blúzon gyors egymásutánban engedtek a gombok. A kiscsaj szenvedélyesen markolta a tömör, alma formájú, meztelen melleket. A sötétvörös bimbókat ujjai közé szorította.

– Nézd – suttogta, és folytatta a masszírozó mozdulatokat.

A szépség halkan sóhajtva billentette hátra a fejét. Bimbóimból lágy sugárban kezdett permetezni az anyatej.