Ehhez a történethez sok kommentet és kérdést kaptam, privátban is. Az üzenetek az "ez már kitalációnak is sok!"-tól a "nem ugyanazt a lány ismerjük véletlenül?"-ig terjedtek. Úgyhogy arra gondoltam, újraírom a sztorit. Nem állítom, hogy ez az új verzió a valósághűbb, sőt: az elsőt éppen olyan hitelesnek érzem. Talán a kettő együtt írja le legpontosabban, ami történt. 

  „De miért pont engem kerestél meg?”, kérdezi Semiramis a videócset második percében, immár harmadszor. „Miért pont engem?”

 „Mondd, mitől képzeled annyira különlegesnek magad?”, szeretnék visszakérdezni, de úgy gondolom, még egy percig féken tartom a nyelvemet. Fürkészem a csajt a képen: haja hátrafésülve, kiugró arccsontjai leplezetlen vadsággal teltek, tekintete csapong. Inkább nyugtalanító, mint izgató.

„Mert kíváncsivá tett a neved”, írom.

„Tudod egyáltalán, ki az a Semiramis?”, szegezi nekem a kérdést.

„Babiloni királynő”, válaszolom. „De személyesen nem ismertem.”

„Akkor elmondom, ki vagyok”, csap le a lány. 

„Figysz!”, köpi oda.

„Elélvezek, ha fenekemet dugják.”

„És mélytorkozás közben is.”

„Szeretem, ha megöklözik a puncimat.”

„Karmolok és harapok.”

„Kifacsarom a férfiakat.”

„Az utolsó cseppet is kiszívom belőlük.”

„De nekem soha nem elég.”

„Van még kérdésed?”

Töprengek egy keveset. Ez segít legyőzni az undoromat.

„Még egy van”, írom aztán.

„Hallgatlak!”, érkezik a válasz.

„Ezt most... élvezted?”, gépelem be lassan a szavakat.

Erre becsukódik az ablak.

És két perccel később újranyílik. Egy férfi van a vonalban.

"Helló. Én már jártam Semiramis popsijában."

"Tényleg? Kicsit őrült a csaj, nem?", veszem könnyedre a hangot.

"Az nem kifejezés. Olyan, amilyennek mondja magát. Teljesen kikészített."

Csak várom, hogy folytassa.

"Remélem, hogy nem szedtem tőle össze semmit."

Most már végképp nem tudom, mit mondhatnék.

"Nyugalom", írom végül. "És fel a fejjel."