– Jól telt ma a napod, szívem? – kérdezte a feleségem, miután a rendes esti gyengéd erőszakkal a szobájukba tereltük a gyerekeket.

Sóhajtás, nyögés és fújtatás keveredett a hangba, amit válaszként kipréseltem magamból. Ezzel egy röpke pillanat alatt sikerült közölnöm mindent. Többet, mint amit szerettem volna.

– Jót leveleztél? – folytatta Lujza. Finomam rajzolt, kislányos vonásai mögül eltűnt a játékosság. Sűrű, göndör fekete fürtjeit a vihar szele rebbentette meg.

– Nem jellemző – hibáztam rá újra a lehető legrosszabb válaszra, félig hátat fordítva a feleségemnek.

– Jó. Akkor most ebből elég volt. Egy szabály volt köztünk: az őszinteség. Ha hazudsz, többet nem érdekelsz engem.

Üres kézzel és üres fejjel álltam a szoba közepén.

A szívem még dobogott.