Egy aquaparkban (vagy hogy is hívják azt az izét, amiben minden irányból fröcsköl a víz, és legalább nyolc csúszda kanyarog?) futottunk össze. A legmagasabb csúszda tetején csücsült, és irányítgatta a vendégeket.

Reggel kilenctől este nyolcig.

Ami jól hangzik, de nem igaz. Valójában valami okos szisztéma szerint rotálódtak a kollégákkal a létesítmény területén. Minden esetre, amikor én este fél hétkor belé botlottam, akkor éppen ott, a csúszda tetején teljesítette félkatonai szolgálatát.

Kicsit összeszólalkoztunk, mert nem szabályszerűen ültem be a csúszdába.  – Ez így veszélyes – mondta ő. –  Ennyi veszélyt még el bírok viselni – válaszoltam. – Na de nem szabályos – folytatta. – Szerinted hol lennék, ha minden, más által kitalált szabályt betartanék az életben? – kérdeztem tőle. Aztán mégis eleget tettem a kérésének. Szimpatizálok mindenkivel, aki igyekszik lelkiismeretesen végezni a munkáját.

Amikor újra felbaktattam a lépcsőn, hónom alatt a matraccal, már nem volt kedvem még egyszer lecsúszni. Inkább beszélgetni szerettem volna vele. Ezen jócskán meglepődött (hát persze: nem hiszem, hogy valaha bárkinek eszébe jutott volna beszélgetni a csúszda őrével), de szívesen fogadta.

- Mit csinálsz munka után? – kérdeztem, mikor már jó ideje csontszárazon ücsörögtem mellette, és együtt figyeltük a vendégek egyre gyérülő sorát. – A barátomhoz megyek.

Hát, igen.

Nyolckor valami giling-galang szólalt meg, és lezárták a lépcsőt. Az üres csúszdában biztonsági okokból még percekig ömlött a víz.

– Gyere, együtt lecsúszunk – támadt hirtelen egy ötletem. – Nem, nem lehet. – Miért? – Nekünk nem szabad. – Ki sem próbáltad soha? – Hát… nem – pislogott rám. Egyszer volt szó róla, hogy a személyzetnek rendeznek egy esti bulit, de elmaradt.

Magam elé ültettem a matracra. Átöleltem a derekát, és elrugaszkodtunk. A süvítő pörgésben és a villódzó fények között egyre erősebben szorítottam az ölembe. 

– Köszönöm – mosolyogtam rá, a nagy csobbanás után. Csurom vizesen, átázott pólóban és nadrágban még sokkal erotikusabbnak tűnt, mint amikor pillanatokkal azelőtt még a tarkóját tartottam a fogaim között.

Átballagtam a szállodába, a fényes céges vacsorára, aminek köszönhetően ma este egyáltalán itt voltam fürdőben. Elnyammogtam a fogásokat, és viccelődtem egy csipetnyit a kollégákkkal.

Éjféltájt bandukoltam ki a parkolóba, a kocsihoz.

- Hová viszel? – szólalt meg a hátam mögött egy hang.